Iván Kati: szerelem@szerelem.hu - Chatcsaták

Zsófi összevész barátjával, mert Csaba másokkal flörtöl az interneten. Ám a lány nem tudja elfelejteni párját. Aztán csoda történik. Vagy mégsem? Tény, hogy a férfi egyszerre négy levelezőtársától kapja meg ugyanazt a levelet. Közeleg a happy end?

Rendelje meg:

www.bookline.hu

Miről szól a könyv?

Az internet még a szerelmet is forradalmasítja. Hiába kezdődik Csaba, a harmincas reklámíró és barátnője, a szolid-szelíd Zsófi kapcsolata a való világban, alakulásába beleszól a világháló. A szereplőknek sok mindent el kell dönteniük. Például azt, hogy megcsalásnak számít-e a virtuális flörtölés, de azt is, hogy mit tehet egy lány, ha nem tud belenyugodni a szakításba, és csak a csodára számíthat. Csodák pedig nincsenek. Vagy mégis vannak? Varázslat történik, ha egy jelentéktelen lányból egy plázabeli séta során hirtelen bombázó lesz? Vagy akkor, amikor egy férfi egyszerre négy volt levelezőtársától kapja meg ugyanazt az üzenetet? Ki tudja… De az már tényleg misztikus dolog, ha egy macsó rájön: neki már csak curryvel ízlik a tojásleves… Iván Kati netregényének különlegessége, hogy a váratlan fordulattal bekövetkező happy endig vezető történet nagy része a szereplők e-mailjeiből és internetes chateléseiből bontakozik ki.

Lapozzon bele!

 

Varázslat a plázában

 

 

Bár nagy volt a kísértés, hiszen a kedves fodrászlány kifejezetten rákérdezett, Zsófi visszafogta magát, és nem mondta el szerelme történetét. Úgyhogy Móni, a fodrászlány mesélte el a saját csalódását. A sztori éppúgy eltartott másfél órát, mint a frizurakészítés, de a lényege röviden összefoglalható: a Máté nevű srác eleinte nagyon akarta Mónival, később már kevésbé, az elmúlt héten pedig már a tarkafejű leányzó barátnőjével akarta nagyon. Aki már járt hasonlóképpen, az tisztában van vele, hogy az ilyesmi egyáltalán nem vicces, de Zsófinál senki nem tudhatta jobban. Ő aztán igazán átérezte a szomorú kis fodrásznő minden mondatát. Nem is figyelt arra, hogy mi történik vele. Csak a vége felé döbbent rá, hogy elfelejtett szorongani: mi lesz a fejével, mire feláll a székről.

Addigra azonban az is kiderült, hogy feleslegesen aggódott volna. Az új frizura igazán remek lett. A haja hosszú maradt és fekete, de a menetesre vágott forma kellemes keretet adott az arcának, és a sötét színt hangsúlyosabbá tette néhány alig észrevehető vöröses sáv. Mintha tincsei már megvigasztalódtak volna: nem törekedtek csüggeteg ívben a föld felé, hanem könnyed hullámokban repkedtek.

Zsófi, amikor újra kilépett a szombat esti forgatagba, úgy érezte, kapott másfélórányi szabadságot az életéből. Másvalakire figyelt, csinosabb lett... Viszont a lényeg, a magány, maradt. Ott volt, ahol nem sokkal korábban. A szó szoros értelmében: ismét találkozott a tükörrel, amelyre nemrégiben annyira megneheztelt. Bizony, most sem tudott vele békét kötni. A lány, aki az ő arcát és farmerjét hordta, úgy festett, mintha a saját ábrázatához egy idegen, nála fiatalabb és boldogabb nő haját viselte volna. A frissen fénylő frizura kiemelte arca fénytelenségét, és egy új, egészen vékonyka kis redőt is látott a két szemöldöke között. Alig lehetett észrevenni, mégis olyan volt, mintha arca egész fiatalságát áthúzta volna. Zsófi nagy ívben kikerülte a már másodszor eléje tolakodó agresszív tüköroszlopot. Nem akart elmerülni az önsajnálatban.

– Azt sem tudom, milyen könyvek jelentek meg az utóbbi hetekben, jó ürügye lesz Margitnak arra, hogy cikizzen! – gondolta. – Boldog lenne, ha végre fogást találna rajtam. Meggyorsította a lépteit, és arrafelé indult, ahol emlékezete szerint egy nagy könyvesbolt szakítja meg a ruhaüzletek hosszú sorát.

Egy olyan eladótér, amelyben sok-sok színes kötésű, változatos méretű és formájú könyv olvad harmóniába, mindig megnyugtatta és felvidította Zsófit. Nem volt ez másképp most sem. Barátként üdvözölte a jól ismert műveket, és a felfedezés öröme járta át néhány újdonság láttán. Kellemes érzéssel vette kézbe a köteteket és szívta be a nyomdaillatot. Thomas Mann Mario és a varázslója... Hányszor próbálta rábeszélni Csabát, hogy olvassa el! Ez elmaradt, mert ő egyszer valakinek kölcsönadta a saját példányát, és az soha nem került vissza. Most itt van, meg kellene venni, és odaadni neki – na, menjünk tovább! Egy új Faludy! Vajon figyelt Csaba, amikor Faludy-verseket mondott? Talán igen, még meg is dicsérte, hogy milyen szép. Persze, nagyon jól tud úgy tenni, mintha nem járnának egészen máshol a gondolatai. Hoppá! Ez meg a Könyvvár Kiadó polca, ennek a propagandáját Ervin intézi, Csaba sokat szidja ezt a kollégáját. Azt mondja, tehetségtelen, és soha sincs egy épkézláb ötlete.

Ifjúsági könyvek… Mostanában nincs elég pénze a könyvtárnak az újdonságok beszerzésére. És hogy érdekelhetnék a náluk található húsz-harminc éves, divatjamúlt külsejű, ráadásul kopott és megviselt kötetek a tarkabarka animációs filmekhez, számítógépes játékokhoz szokott gyerekeket? A mostani srácoknak már Móricz meséi sem kellenek. Pipacsok a tengeren… Akár most is elolvasná. A kis vereshajú... Vajon Móricz vereshajúja hasonlít Cirmire? Á, Cirmi haja tutira festett! És biztosan nincs benne annyi kedvesség, báj... Most már Zsófinak is vannak „veres” tincsei. Vajon mit szólna hozzá Csaba?

Németh László Szerdai fogadónapja... Szerda, mindenütt csak az a szerda! Neki a szerda már mindig csak a szerelemszerdát fogja jelenteni. Kár itt lődörögnie, ha mindenről Csaba jut az eszébe. Na, elég ebből. Indulás!

Hetek óta nem húzta ki a szemét, fél, hogy lebőgi róla a sminket. Pedig ez a frizura valósággal eseng a festék után. Be is megy ebbe az illatszerboltba. Keres valami szuper vízállót. Nocsak, micsoda tülekedés van itt! Vajon miért?

Kiderült, hogy az üzletben egy Happyface nevű márka bevezetése kapcsán sminkbemutató folyik. Egymás után ültek be a székbe az amúgy is színesre mázolt plázacicák, akik élvezték, ahogy a széles nyilvánosság előtt további rétegekkel fedik be az arcukat. Zsófi ilyen tortúrára természetesen soha sem vállalkozott volna. Nézni viszont jólesett nézni a kacarászó fiatalokat, akik – ezt meg kell adni – kivétel nélkül mind szebbek lettek, mire felálltak. Zsófi mellett egy már kipingált húszéves forma lány ácsorgott. Égkék szeme valósággal világított a friss fekete keretben. Álltak és hallgatták a villámgyorsan dolgozó sminkes szakszerű magyarázatát.

– Ide az orrhegyre egy kicsivel sötétebb alapozót teszek, és látják, szinte pisze lett. Na jó, majdnem pisze – helyesbített szórakozottan. A mondat humorát az adta, hogy a székben ülő hölgynek egész estét betöltő hatalmas orra volt. Zsófi és szomszédja összemosolyogtak. A lánynak hirtelen úgy tűnt, hogy régóta ismeri ezt a kedves kék szeműt. Szinte olyan érzése volt, mintha nem lenne egyedül.

– Ki a következő? – kérdezte ekkor a kozmetikus. Roppant furcsa, de senki sem jelentkezett. Mintha szétvált volna a bámészkodók tömege, és Zsófi az első sorban találta magát.

– Menjél csak, én már voltam! – mondta kedvesen a szomszédja, és egy ilyen fiatal lánytól nem várt határozott mozdulattal előretolta Zsófit, aki egy perc múlva meglepődve vette észre, hogy ott ül a pulpituson.

– Ez nagyon hálás arc! – jegyezte meg a fehérköpenyes nő. – Itt csodát lehet tenni. A megjegyzés nem tűnt nagyon hízelgőnek. Viszont megalapozott volt. Tíz perc sem kellett, és máris kiderült: a sminkes hölgyet nem csalta meg a szakértelme. Az elétartott tükörben Zsófi egy majdnem ismeretlen, de a megszokottnál sokkal mutatósabb ábrázatot látott. Vonásai harmonikusabbak lettek, barna szeme szinte beragyogta az arcát, és ajka, amelyet a tükörbe nézve máskor soha nem talált érdekesnek, csillogott, mintha belakkozták volna.

Régebben futva érte volna el a legközelebbi toalettet, hogy lemossa magáról az idegenséget, de most másképp döntött – nem volt olyan nagyon jóban az eredeti énjével, hogy okvetlenül ragaszkodni akarjon hozzá. Ellenkezőleg: azon vette észre magát, hogy kezében egy csinos kis papírtasakot szorongat, amelyben ott csörög az arcára rajzolható új portré elkészítéséhez szükséges valamennyi szépészeti szer, körülbelül akkora értékben, amennyit két év alatt szokott kozmetikumokra fordítani.

– Nem baj, úgysem megyek már az Égei-tengerre – nyugtatgatta saját háborgó lelkiismeretét. Még csak az hiányozna: Csaba nélkül! Hogy állandóan rá gondoljon.

Utálta a félmunkát: ha már átalakultunk nyaktól felfelé, ne hagyjuk abba! Így, amint kilépett az illatszerboltból, körülnézett egy ruhaüzlet után. Ötöt talált húsz méteren belül. Mély lélegzetet vett, és befordult a legismertebb nevűbe.

Ott azonban alábbhagyott a lendülete, és jó ideig csak sétált a vállfákra akasztott csodaholmik között. Úgy találta, egyik sem neki való. Mindegy, folytassuk, amit elkezdtünk! Szinte találomra felkapott három nyári ruhát, és bement az egyik fülkébe. Meglepetésére mindegyik bőnek bizonyult. Nem gondolta volna, hogy ennyit fogyott! Felöltözött, és újabb darabokat vitt be. A szűk kis helyiségben melege volt, úgy tűnt, mintha bezárták volna, és alig látott magából valamit. Ezért széthúzta a függönyt, és kihátrált az előtérbe. Ott volt hely arra, hogy megfelelő távolságba kerüljön a jókora tükörtől. Tanácstalanul forgolódott. Nem tudta eldönteni, hogy tetszik-e, amit lát. Visszament, belebújt a következőbe, de abban sem érezte magát igazán jól. Mintha nem is ő lenne az! A furcsa az volt, hogy a holmi nemcsak a valóságos, hanem az éppen kölcsönkapott személyiségétől is távol állt. Már az ötödik darabot próbálta, de továbbra sem volt fogalma arról, hogy végül vesz-e valamit. Még egyszer, utoljára végigpásztázta szemével a tükörbeli nőt a lábától a nyakáig. Ekkor egy férfifejet látott meg a magáé felett. Az arc majdnem olyan magasan volt, mintha Csabáé lett volna, és csaknem olyan árnyalatú haj keretezte. A körvonal többi része azonban bizonytalanabbnak, kevésbé markánsnak tűnt, és a világító kék szemek helyett mosolygós barnák néztek az üvegből a lányra.

– Á, ezek nem neked valók – szólalt meg egy hang a háta mögött. – Mintha jelmez lenne rajtad! Hallgass rám, vedd fel ezt!

Az elmúlt két órában csupa olyan dolog történt Zsófival, amit másvalaki akart: a szomorú fodrásznő, a határozott tinilány… Ettől az embertől már nem hagyja magát rángatni.

– Nagyon kedves, de el tudom dönteni, hogy mit vásároljak. Máskor is én választom a ruháimat.

– De azok egészen másmilyenek, az ilyen holmikhoz én jobban értek.

Zsófi szembefordult a barna szeművel, így önmagát már nem látta, csak a férfit. Körülbelül egykorúak lehetnek. Enyhe túlsúly, farmer, némileg kinyúlt póló, nem úgy fest, mint egy divatdiktátor.

– Ezt meg honnan veszi?! – kérdezte tőle ingerülten. Ennyire látszik rajta, hogy kilóg ebből a szuper elegáns boltból?

– Órák óta figyellek.

– Órák óta? De hát miért?

– Azért, mert fotós szemem van. Vagyis számomra minden, ami a szemem elé kerül, fotótéma. Így vagyok megcsinálva.

Zsófi, akit a testi-lelki fáradtság és az elmúlt másfél óra fura eseményláncolata egyfajta révületbe ringatott, most hirtelen kijózanodott. Verát szólította le egyszer egy pasas azzal, hogy ő a Trend Magazin fotósa, aztán kiderült róla, hogy taxisofőr. Verát persze nemigen zavarja az ilyesmi, egy ideig még randizgatott az illetővel. Őt viszont igen.

– És bocs, de nekem mi közöm van ehhez? – felelte harciasan.

A férfi önbizalma egy pillanat alatt elpárolgott. Csak dadogni tudott. 

– Én csak… Én csak vonzónak talállak... Találom magát... És szeretnék segíteni.

– Kösz a tanácsot, de nincs kedvem ismerkedni. Különösen fotósokkal. Hello!

– Rendben... Értem. De mi baja a fotósokkal?

– A világon semmi. A trükköket viszont nem szeretem. Most mindjárt azt fogja mondani, hogy címlaplányt keres a Celebek Titkainak vagy a Trend Magazinnak. De én sohasem képzeltem magam modellnek, nem is olyan az alkatom. Ezenkívül szeretnék egyedül maradni. Fotósokra pedig különösen nem vagyok kíváncsi.

– Bocsánat, de én nem mondtam, hogy hivatásos fotós vagyok, csak azt, hogy fotós szemem van. Számítógépes grafikusként dolgozom a K and J Divatháznál, és szabadidőmben mindent lefényképezek, amit érdekesnek találok. Remélem, hogy előbb-utóbb sikerül pályát váltanom!

– És most hol hagyta a fényképezőgépét?

– Sajnos, otthon maradt. Csak egy doboz sörért ugrottam le, aztán megláttam magát az élelmiszerbolt előtt. Egy valódi ember a sok plázatöltelék között...

Zsófi végre elmosolyodott:

– Úgy érti, nem talált tipikus plázacicának? Na ezt még megbocsátom. De miért követett?

– Hát ez az! Ahogy figyeltem, annyira különbözött mindenkitől! Olyan volt, mintha csak maga élne, mindenki más díszlet lenne. Aztán következett az átalakulás, amit végignézhettem. Fantasztikus! Most már nem lenne szabad elrontania.

Zsófi csak állt ott a márkabolt mustársárga nadrágkosztümjében. Sosem szerette, ha fotózták. Amikor valahol csoportképet csináltak, ő mindig úgy helyezkedett, hogy hátrább kerüljön, így alacsony termetével alig látszott ki a többiek közül. Mit is akar ez a férfi? Egyszerre annyi mindenre lett kíváncsi, hogy nem volt képes szavakba foglalni mondanivalóját. Ezért csak ezt a kevéssé konkrét kérdést tette fel:

– És most?

– Most él csak igazán! Az izgalmas frizura és arc, hozzá a szemében a szomorúság... Lélegzetelállító! Be kell fejeznie a művet, de ezzel a ruhával képtelenség.

A fiú már újra elemében volt:

– Van érzékem mindenhez, ami kép vagy látvány. Hallgass rám, ezt próbáld fel! – Szinte oda sem nézve leemelt egy ruhát a tartóról, és a lány kezébe nyomta. – Vedd úgy, hogy az egész átalakulást én szuggeráltam neked! És ha beleegyezel, ma még olyan fotót is készítek rólad, amelyiken nevetni fog a szemed. Én vagyok Pygmalion, és te az én művem vagy.

– Ez bolond! – döntötte el Zsófi magában. De azért magára húzta a halványkék csodát.

Amikor megnézte magát a tükörben, meg kellett állapítania: a férfi, ha bolond is, igazán jó szemű bolond. Pygmalionnak pedig nagyszerű. A ruha szinte diktálta, hogyan tartsa magát, milyen arcot vágjon, még azt is, hogy miként kell hátravetnie a haját ahhoz, hogy a próbafülke tükrében látható bájos ifjú hölgyet el tudja fogadni önmagaként.

Azért hamarosan újabb – ezúttal már egyáltalán nem kellemes – meglepetés érte. A kék csoda körülbelül egyhavi fizetésébe került. De csak egy pillanatig gondolkodott, aztán kilépett a függöny mögül, és odament egy elárusítónőhöz.

– Megoldható, hogy magamon hagyjam? – kérdezte.

Amikor a kasszához értek, a férfi kiemelt egy nyakláncot a kupacba rakott bizsuk közül.

– Ez az én ajándékom – mondta. – Filléres vacak – nyugtatta meg az ijedten tiltakozó lányt. – Vedd csak fel, csodát tesz!

Zsófi ezt nem engedhette: kifizette a bizsut. Aztán megjegyezte:

– Egy kis csoda nem jönne rosszul…

És lett kis csoda: ahogy a nyakába akasztotta a különböző méretű, kavicsformájúra csiszolt színes kövekből álló nyakéket, minden hétszerte szebb lett tőle. A ruha is, meg ő maga is.

– Az évtized fotósorozata lesz, amit rólad készítek! – lelkesedett a férfi, akiről Zsófi már sorban állás közben megtudta, hogy Bartócz Gábornak hívják, és a plazától néhány saroknyira lakik. A lány lassan kezdte megszokni a gondolatot, hogy azon az estén olyan dolgok esnek meg vele, amikről eszébe sem jutott volna, hogy valaha is megtörténhetnek. 

– Menjünk át a műtermembe! – szólalt meg a férfi. – Ezeket a fotókat most kell megcsinálni. Hiszen szinte ragyogsz, és ez a ragyogás talán nem tart örökké. Már holnapra halványulhat…

Zsófi mindenesetre elindult kifelé a boltból. Csinos fiatal nő jött velük szembe a párjával. A lány kicsi volt, kecses és elegáns, partnere viszont magas, kissé mackós és slampos. Mégis nyilvánvaló volt: ezek ketten összetartoznak. Együtt maradnak, és aznap este egyikük sem lesz magányos. Zsófi elmosolyodott: immár másodszor nem ismerte fel tükörbeli önmagát. Igaz, hogy ez a kékruhás plázatündér valójában tényleg nem ő. Így, bármi következik, az nem vele fog történni.

Csak ment az idegen férfi mellett, mint akit elvarázsoltak. Aztán észbe kapott, és megállt. Annyi mindent hallani mostanában… Ránézett Gáborra, aki egy pillanatig olyan csodálkozva viszonozta a pillantását, mint aki el sem tudja képzelni, hogy mi baja is van. Aztán elmosolyodott. A tekintetében olyan sok barátság és kedvesség volt, hogy Zsófi újra elindult.

– Mi történhet? – gondolta. Ami készpénz volt nála, azt szinte mind elköltötte, és a kártyájáról is csak néhány ezer forintot lehet aznap már levenni. Nőt pedig – hát azt annyit talál ez a pasi, amennyit akar. Az ösztöne azt súgta, hogy ennek a férfinak a társaságában csak jó dolgok eshetnek meg vele. A fájdalom, amely Csaba miatt gyötörte hetek óta, most eltompult. Nem szűnt meg, hanem úgy viselkedett, mint a fogfájás, ha erős gyógyszerrel csillapítják. Lesben áll, létezik, de nem kínoz. Beült a kocsiba Gábor mellé.

 

 Rendelje meg:

www.bookline.hu

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 1
Heti: 6
Havi: 7
Össz.: 5 514

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Iván Kati: szerelem@szerelem.hu - Chatcsaták - © 2008 - 2016 - szerelemkukacszerelem.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »